Hírek

2018-08-23

Augusztus 6-12-ig Balatonszemesen rendeztük a Baptista Ifjúsági Nagytábort. Az idei tábor az alábbi címet kapta: „Tartsd az irányt!” A hét során azok a témák kerültek a középpontba, amelyek segítik a fiatalok útkeresését és a helyes irány megtartását. A tábor programjain több mint ötszáz fiatal vett részt az ország minden tájáról. A következőkben néhány személyes történetet […]

Tovább
2018-07-05

Az idei Baptista Ifjúsági Nagytábort Balatonszemesen rendezzük augusztus 6–12-ig. A MABIM (Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió) szervezésében megvalósuló tábor címe: „Tartsd az irányt!” A hét során azok a témák kerülnek a középpontba, amelyek segítik a fiatalok útkeresését és a helyes irány megtartását. A tábor során célunk, hogy Istenhez hívjuk a résztvevőket, és segítsük őket a krisztusi […]

Tovább
2018-06-28

„Ami nem Jézus, az nem élet. Ami nem igazság, az hazugság. Ami nem út, az zsákutca.” (Záborszky Dávid) A Fiatal Felnőtt Wellness hétvége idén tavasszal ünnepelte második születésnapját, hiszen a gondolat, hogy a 25 év feletti fiatalok együtt tölthessenek egy hétvégét az ország valamely pontján, pont két évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szervezőcsapat fejében. És […]

Tovább
2018-05-31

A Pure Program április és május során Budapesten, Győrben és Székesfehérváron szervezett apa-lánya napokat. Az alkalmakon a programban részt vevő kamasz lányok édesapjukkal együtt töltöttek minőségi időt és kerültek közelebb egymáshoz. „Habár kamaszkorban felértékelődik a kortárs csoport és a külső minták szerepe, de továbbra is meghatározó a szülői kapcsolat, amely segíti a kamaszok szeretetszükségletének betöltését. […]

Tovább
2018-05-08

Sokat hallunk manapság az önelfogadásról, arról, hogyan lássuk meg magunkban a szépet. De hogyan vállaljuk fel, fejezzük ki azt? Hogyan képviseljük azt, akik mi vagyunk? Az önfelvállalás és énmegjelenítés lesz a Pure Program nyári táborának témája, melyet június 25–29-ig Balatonlellén szerveznek, és amelyre szeretettel hívnak és várnak minden 14–18 éves lányt.  Az önfelvállalás egyszerű szóösszetétel, […]

Tovább
2018-03-20

Három hónap intenzív előkészítő munkát követően 2018. március 3-án evangélikus, baptista és református összefogással valósult meg az ifivezető-képzés. A Gazdagréti Református Egyházközség ideális helyszínnek bizonyult az igényes és sokrétű tréning számára. A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági és Gyermekbizottságának egyik prioritása a kortárs segítők felkészítése, azaz az ifivezetők képzése. Ezért különösen is örültünk annak, hogy már […]

Tovább