208

NAGYTÁBOR2020

Kedves mabim fiatalok!

Ahogy jeleztük is nektek, az elmúlt heteket a hírek és ajánlások figyelésével és imádsággal töltöttük a nagytábor2020 kapcsán. Habár enyhültek a korlátozások, a jelenlegi szabályozások (létszámkorlát, komoly higiéniai feltételek, előírások, melyeknek betartatása meghaladja a mi és a szolgáltatók erőforrásait) nem teszik lehetővé, hogy úgy valósítsuk meg a nagytábort, hogy az biztonságos és valódi közösségi élmény lehessen számotokra. Ezért a mabim vezetésével úgy döntöttünk, hogy az idei évben nem szervezünk nagytábort.

Azonban vágyunk és célunk az, hogy 2021-ben együtt örülhessünk veletek. Kérünk Benneteket, hogy ezt a döntésünket -amit felelősségünk tudatában, Isten vezetését keresve hoztunk meg-, megértéssel fogadjátok.

Mindemellett nem telhet el nyár mabim program nélkül, ezért keressük azokat a lehetőségeket, ahogyan szolgálhatunk felétek a 2020-as nyár folyamán, úgyhogy készüljetek arra, hogy nemsokára erről is hírt adunk. #staytuned

Addig is imádkozunk az ifikért, a vizsgázókért és mindnyájatokért!

Isten áldjon Benneteket!

a mabim vezetősége nevében,
Bacsó Benjámin